Szabó Lajos emléktábla koszorúzás
Megkoszorúztuk Szabó Lajos emléktábláját fiával, a Petőfi Sándor emlékház falán, születésének 121. évfordulója alkalmából! Legyen emléke áldott!
Egy Igaz ember
"Sok mindent akartam, soha el nem értem, de amit elértem sohase kértem!"
Érdekes és felettébb nehéz megítélni egy embert és annak életét, tetteit. Főleg akkor, ha az adott személyt nem is ismertük. Mégis bátorkodom kijelenteni, hogy Szabó Lajos - vagy ahogy kedves tanítványai nevezték, a "Mesetanító bácsi" - ilyen volt. Lajos bácsi életét azzal töltötte, hogy adott. A falunak emlékezetet, a tanítványainak szívet, a múltnak egy új esélyt, a jövőnek alapokat, a feleségének egy támaszt, a fiának egy példaképet, az Úrnak pedig az életét teljes odaszánással. Annyi mindenkinek adott oly sokat, és mégis viszonzásul oly keveset kapott. A folyton aktív, lelkes, tettrekész, odaszánó, becsületes, lelkiismeretes, vígasztaló, kedves, segítőkész tanár bácsi volt. Buzgósága eredménye, hogy ma községünkben létezik egy Petőfi Sándor emlékezetét megörökítő emlékház. Áldozatos munkájával és többek segítségével létrehozta, rendberakta és berendezte a községből begyűjtött tárgyakkal a ma is álló kis parasztházat, mely 1960-ban hivatalosan is megnyithatta kapuit a nagyközönség előtt. Értékes leletekkel és kiállítási tárgyakkal töltötte meg, amit az akkori fényképek még ma is tanúsíthatnak. Éjt nappallá téve dolgozott kitűzött célja elérése érdekében. Mindezt teljes társadalmi munkában! Sosem várt érte hálát, elismerést, csak az volt számára fontos, hogy megóvja azt a házat, ahol hős költőnk néhány hónapot töltött barátjával, és ezen idő anekdotáit, mit az akkor kislány nagymamája mesélt Lajos bácsinak, hiszen átélte. Örök barátságokat kötött olyan neves, nem kis emberekkel, mint: Dienes András és Dr. Mezősi Károly Petőfi kutató, Edvi Illés Aladár Munkácsi díjas festőművész, aki leveleiben csak Lajos öcsémnek nevezte. Marosvásárhelyre is levelezett egy ottani kutatóval Ajtay-Gecse Viktorral. Fontos volt számára a barátság! Rengeteg környező és távoli múzeum vezetőjével ápolt baráti viszonyt. Kiemelném közülük is a dunavecsei múzeumot Vasberényi Géza és a szalkszentmártoni múzeumot Majsai Károly vezetésével, ugyanis ők voltak a "hármak tanácsa", így nevezték magukat. Elkötelezett gyűjtők, kutatók és írók triója volt ez! Három kiemelkedő ember barátsága és együttműködése. Lajos bácsi - mint már feljebb írtam - sose kapott elismerést, pedig arra tette fel életét, hogy óvja és védje községünk múltjának értékeit. Ismerve a múltat tudhatjuk, hogy túl jól tette ezt. Ragaszkodott Dömsöd kincseihez és nem engedte, hogy elvigyék innen őket még azután sem, hogy állami kéz irányítása alá került a múzeum. Ez lett Mesetanítónk golgotája: a kitartása, a szilárd elhatározása és a leletek megóvása. A hatvanas évek rendszere csúnyán elbánt vele. Mivel fájt a foguk a kiállított tárgyak egy részére, így Lajos bácsit - aki nélkül semmi sem lett volna - eltávolították a múzeumból, a szószoros értelmében kirúgták, felmondtak neki, majd jött a szabadrablás. Kirúgták azt az embert, aki nélkül a ház ma nem is állna már, maximum egy emléktábla, hogy itt volt. Az ember, aki mindig csak adott, nem tudta ezt feldolgozni, hogy élete főművét, melyet létrehozott kifosztják, őt magát pedig félreállítják! Így hát, aki közel negyven évet a faluért dolgozott, önzetlenül, meghasadt szívvel és csupa bánattal hátrahagyott mindent és itt hagyott minket. Pestre költözött, ahol 75 éves korában adta fel a harcot és pihent meg áldott szíve. Temetésén volt kollégái közül Tóth István és felesége, Gállna Sándor és Decsov Lajos - aki beszédet is mondott - jelentek meg és tették végső tiszteletüket egy igaz ember koporsója előtt.
Soraimat zárva Decsov Lajos gyászbeszédéből idéznék még:
"...És most e percekben vonul el előttünk Szabó Lajos kollégánk 75 éves, amely egyben válaszol, feleletet ad az igaz élet értelmére, mert Szabó Lajos igaz ember volt, látta, értette az életet és örült a szép, értelmes hasznos életnek. Ha muzsikusnak dalból van a lelke, akkor Szabó Lajos tanítónak szeretetből kovácsolódott egész élete, munkássága. Nem kapott márványszobrot, hiszen olyan egyszerű katonája volt mesterségének, mint kétszerkettő négy..."
Legyen áldott emléke és emlékezete Szabó Lajosnak, mindannyiunk mesetanítójának! Ma töltené be 121. születésnapját.
Szabó Lajos: Dunamenti kis falumban
Dunamenti kis falumban,
Van egy templom, sok százéves.
Valamikor de sok ember,
Jött ide az Úristenhez.
A vén torony nyelve lódult,
Megszólalt az öreg harang.
Templomba vagy temetésre,
Hívogatott: giling, galang!
Hej, azóta megváltozott,
Körülöttünk már a világ!
Más lett a nap, más a kék ég,
Más lett éjjel a holdvilág.
Szülőföldem édes dajkám,
Jámborlelkű idős népe,
Ki hű volt az Úristenhez,
Nyugszik már a temetőbe.
Templom üres mindig itten,
Alig foglalt egy-egy padja,
Mint ha meghalt vón az Isten,
Nagypéntek jött a világra.
Befejezetlen
Dömsöd, 1963.